Ősztől 2 kastélyparkot újítanak fel
Várhatóan ősszel kezdődik meg a fertődi Esterházy-kastélypark egyes kertrészeinek és a dobai Erdődy-kastélypark csaknem egészének helyreállítása.
Összesen félmilliárd forint támogatást nyert el a Forster Központ a két park helyreállítására pályázati forrásból. Fertődön a kastélytól nyugatra fekvő kertrészek rekonstrukcióját valósítják meg a projektből, amelynek célja a Rózsakertnek, az Angolkertnek és az úgynevezett Marchand-tag területnek a felújítása – tájékoztatta a Forster Központ közleményben az MTI-t hétfőn.
Az 1908-ban létesült, az elmúlt évtizedekben elpusztult Rózsakertben és a mögötte fekvő tartalékterületen rózsatövek ezreit ültetik el. A formailag pontos rekonstrukció keretében magyar rózsafajták gyűjteménye kap itt helyet, amely génbank szerepét is betölti majd.
A helyreállítás előtt álló Angolkertben több kilométer sétány újul meg, a kipusztult fákat és cserjéket pótolják, valamint megújul az északi park patakparti területe, az úgynevezett Marchand-tag is, amelynek az elmúlt évtizedekben elvadult állományából kibontják az évszázados platánokat és mocsári ciprusokat, újraültetik a kipusztult cserjéket. A munkálatokat várhatóan ez év őszén kezdik és 2015 tavaszán fejezik be. A projekt 250 millió forintból valósul meg.
Szintén idén ősszel kezdik meg a Somló-hegy szomszédságában álló klasszicista dobai Erdődy-kastély 92 hektáros parkjában kialakított négy tónak a rendbetételét is.
A projekt célja az időközben feltöltődött tómedrek kikotrása, a vizes élőhelyek helyreállítása, valamint az elbozótosodott tisztások, nyiladékok rekonstrukciója, az elpusztult növénykülönlegességek pótlása.
A tervezett helyreállítás Alföldy Gábor 2008-ban Europa Nostra-díjat nyert történeti kutatásán és helyreállítási javaslatán alapul. A projekt teljes költségvetése több mint 250 millió forint, a munkálatokat várhatóan 2015 májusában fejezik be.
A munkálatok támogatását a projektgazda Forster Központ a Környezet és Energetika Operatív Program (KEOP) Gyűjteményes és történeti kertek helyreállítására kiírt pályázatán nyerte el

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





