Offshore: nincs áttörés
Várakozás. Nem várnak számottevő költségvetési bevételeket a szakemberek az év elején életbe léptetett, az offshore cégeket érintő szigorításoktól. Sőt, mivel a jogszabály-módosítások között szerepel egy 10 százalékos, kedvezményes adókulcs is a pénzüket hazahozók számára, akár az is lehet, az előző évekhez képest kisebb összeg folyik be az államkasszába.
Igaz, a korábbi években az adóamnesztia nemigen keltette fel az adózók figyelmét: 2008-ban mindössze 24-en éltek a lehetőséggel. A 2009-es folyamatokról a személyi jövedelemadó-bevallások feldolgozása után, nyár elején tudhatunk meg többet.
Mivel az év elejétől a korábbinál nagyobb szigorral szembesülnek a külföldi vállalkozásban részesedéssel rendelkezők, hiszen az ellenőrzött külföldi társaságok eredménye is beleszámít a magyarországi adóalapba, könnyen lehet, hogy az idén már sokan a vagyonok hazahozatala mellett döntenek. Az offshore cégeket érintő szigor sikere szakemberek szerint azon múlik, hogy az adóhivatalnak sikerül-e releváns adatokat begyűjteni a külföldi társhatóságoktól.
Fontos azonban, hogy az adott országban tényleges gazdasági tevékenységet végző vállalkozások akkor sem minősülnek a revizorok szemét szúró ellenőrzött külföldi társaságnak, ha a fizetendő adó valóban nem éri el a magyarországi kétharmadát, vagyis 12,67 százalékot.
A cikk részleteiért kattintson ide.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





