Nem lesznek felhőkarcolók Moszkvában
A főpolgármester kijelentette: az építészek nem ismételhetik meg a múltban elkövetett hibákat
A főpolgármester ígérete szerint nem építenek felhőkarcolókat Moszkva belvárosában és történelmi városrészeiben.
Luzskov a moszkvai kormányzat ülésén, amelyen áttekintették a felhőkarcolók építési tervét, kijelentette, hogy az építészek nem ismételhetik meg a múltban elkövetett hibákat. Utalt a Novij Arbat sugárútra és az Inturiszt szállodára, amelyet le is kellett bontani, mert nem illeszkedett be a városközpont történelmi arculatába. Leszögezte, hogy szükség van a külföldi tapasztalatokra, de azokat összhangba kell hozni az orosz építészettel. Az utóbbi másfél évtized alatt Moszkva hatalmas változásokon esett keresztül, őrült iramban húztak fel újabb és újabb épületeket, építettek utakat. Luzskovot és kormányzatát azonban nagyon sokan bírálták amiatt, hogy az építkezési őrület közben nem figyeltek a város történelmi épületeinek megőrzésére.
Moszkvában található Európa legmagasabb épülete és még egy annál is magasabb épül mindössze négy kilométerre a város szívében fekvő Kremltől. A 340 méter magas felhőkarcoló egy hatalmas iroda- és lakótömb része lesz. A következő években több mint hatvan felhőkarcolót húznak fel az orosz fővárosban, s ezek közül egy felépítését sem engedélyezik a harmadik körgyűrű határain belül.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





