NAV – Meghosszabított kedvezmény építési telkekre
Azok részére, akik kedvezményre jogosultak, meghosszabbodott az illeték visszatérítésre vonatkozó ismételt kérelem előterjesztésének határideje. Ezzel a lehetőséggel azok élhetnek, akik korábban már kérték a tulajdonukat képező telek beépítésére, illetve – az ingatlanforgalmazók vagyonszerzése esetén – az ingatlan továbbértékesítésére nyitva álló határidő 2 évvel történő meghosszabbítását.
A vagyonnal bíró forgalmazók a 2004. október 1. és 2009. május 31. között illetékkiszabásra bejelentett ügyekben a beépítési, illetve a 2006. október 1. és 2009. május 31. között illetékkiszabásra bejelentett ügyekben a továbbértékesítési kötelezettség határidejének lejártáig kérhették a határidő két évvel történő meghosszabbítását. Azok, akik korábban a határidő meghosszabbítását kérték, de valamilyen oknál fogva a vállalt kötelezettségeiknek a meghosszabbított határidőn belül sem tudtak eleget tenni, vagy úgy ítélik meg nem tudnak eleget tenni, 2012. március 31-ig kérhették, hogy a jelenleg hatályos kedvezőbb illetékkulcs szerint fizethessék meg az illetéket.
Fontos változás a fentiek vonatkozásában;
A közteherviselés rendszerének megújítását, átalakítását célzó törvények évközi módosítása szerint, ha a kétéves hosszabbítás ellenére az illetékre kötelezettek nem tudtak kötelezettséggel párosuló vállalásuknak határidőben eleget tenni, és emiatt már megfizették a pótilletéket, netán a késedelmi pótlékkal növelt illetéket, 2012. szeptember 30-áig kérhetik a már befizetett összeg egy részének visszatérítését!
Ezt követően az adóhatóság visszautalja a kérelem benyújtásakor hatályos illetékmérték alkalmazásával megállapított illeték összegével csökkentett összeget, az adó-visszatérítés szabályainak alkalmazásával.
Az adóhatóság viszont ezúton is felhívja minden érdekelt figyelmét arra, hogy a 2012. szeptember 30-i határidő jogvesztő, elmulasztása esetén jogorvoslatnak nincs helye – adta hírül a Hírhatár.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





