Nagy fejlesztésbe fog a péri repülőtér
Az immár évek óta nyereségesen működő péri repülőtér személy- és teherforgalma a válság éveiben is jelentősen nőtt. A fejlesztések elkerülhetetlenek, hiszen csupán az Audi a korábbi 18 helyett − február elejétől − már 26 járatot közlekedtet hetente – írja a Napi Gazdaság.
A folyamatosan növekvő szállítási feladatok miatt idén újabb, mintegy 100 milliós fejlesztési programba kezd a tavaly rekordárbevételt elérő Győr-Pér Repülőtér Kft. − erősítette meg a gazdasági lap információit Vadász László, a társaság ügyvezető igazgatója. Ezúttal elsősorban eszközfejlesztésre költenek. Többek között modern jégtelenítő berendezést vásárolnak és korszerűsítik a gépek kiszolgálását biztosító üzemanyag-ellátó rendszert. Vadász elmondta, ezzel párhuzamosan folytatódik annak a várhatóan több milliárd forintos programnak az előkészítése is, amelynek legfontosabb célja a kifutópálya meghosszabbítása és egy korszerű utasforgalmi terminál kialakítása. Az 1450 méter hosszú pálya jelenleg csak közepes méretű gépek fogadására alkalmas.
Tavaly új irányítótornyot épített a társaság és a létszámot is bővítette. A fejlesztések elkerülhetetlenek, hiszen csupán az Audi a korábbi 18 helyett − február elejétől − már 26 járatot közlekedtet hetente. Az immár évek óta nyereségesen működő péri repülőtér személy- és teherforgalma a válság éveiben is jelentősen nőtt. (A légibázison tavaly már több mint 18 ezer utas fordult meg, amely nyolcezerrel több, mint 2010-ben.) A teherszállítási ágazat legnagyobb megrendelői azok a döntően külföldi tulajdonban levő autóipari beszállítók, amelyek a térségben telepedtek le. Az ágazat forgalma az elkövetkező időszakban várhatóan tovább nő, hiszen az egyik tulajdonosuk, a péri önkormányzat a közelmúltban egy 140 hektáros ipari és innovációs parkot is épített a repülőtér mellett, ahova várhatóan logisztikai cégek települnek majd − tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





