MNB: 5,8 százalék lesz az idei infláció
A jegybank előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 5,8 százalékra emelkedik, 3 százalékosra csak 2014 második felére csökkenhet.
Az idei átlagos infláció 5,8 százalékra, a jövő évi 5,0 százalékra emelkedik az MNB új inflációs előrejelzése szerint, miközben a 3 százalékos inflációs cél a prognózis szerint 2014 második felére valósulhat meg – áll a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben.
A júniusi jelentésben 2012-re 5,3, 2013-ra 3,5 százalékos inflációt jelzett előre az MNB szakértői stábja. A jelentés a jelenlegi 280-286 forint körüli euró árfolyammal számol. A nemzetközi környezet normalizálódása és a magyar kockázati prémium fokozatos javulása azonban forinterősödést hozhat, amelyet segíthet egy sikeres IMF megállapodás is – mondta Virág Barnabás, az MNB vezető elemzője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos idei államháztartási egyenleg az MNB előrejelzése szerint a szabad tartalékok törlése esetén 2,8 százalékos hiánnyal zár, míg a tartalékok törlése nélkül a hiány 3,7 százalék lesz.
A jövő évi hiánnyal kapcsolatban sok a bizonytalansági tényező, de a tartalékok törlésével 2,4 százalék, enélkül pedig 2,7 százalék lesz a hiány.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Ezen múlik minden lakásvásárlásnál: nem a négyzetméter számít igazán

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





