Milliárdos összegből újítanák meg Csepelt
Megkezdődik Csepel déli lakóközpontjának szociális városrehabilitációja, amelyre 1 milliárd 350 millió forint uniós támogatást nyert el a kerület.
Ábel Attila (Fidesz-KDNP), a XXI. kerület alpolgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most induló beruházás a harmadik nagy program a városrészben 2009 óta. A beruházás teljes költségét pályázati forrásból finanszírozzák. Az alpolgármester jelezte, hogy a csepeliek nagy része lakótelepeken él, a felújítások mégis csak jelentős késéssel indultak meg a többi városhoz képest.
Úgy vélte: a kerület 2010-ben kikerült “Budapest mostohagyermekeinek sorából”, és radikális változások indultak meg. Utalt a gerincútra, az új kerékpárutakra és arra, hogy végéhez közeledik a csatornázás, amely rekordidő alatt 54 kilométernyi területet érintett.
Ábel Attila arról is beszámolt, hogy Csepel déli lakóközpontjának megújítása a teljes körű panelfelújítás mellett a Szent Imre tér zöldfelületi rekonstrukcióját, új közösségi tér kialakítását, iskolai és munkaerő-piaci felzárkóztatást is tartalmaz.
Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes arról beszélt: az előző városvezetés által “elfelejtett” városrész szépen fejlődik, épül, és Csepel ezután is számíthat a főváros támogatására. A most induló beruházásról szólva kiemelte: a látható elemek mellett az emberre helyezi a hangsúlyt, hiszen az épületek rekonstrukciója mellett tehetséggondozást, alternatív utcai mentorálást tartalmaz, a Budapest Esély Nonprofit Kft. pedig hetven embert von be munkaerő-piaci képzésébe.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





