Mihez kezdjek a bunkeremmel?
Az olvasók részéről gyakran kritika egy-egy épület láttán: úgy néz ki, mint egy bunker. Nos, a lenti épületeknél ez a jogos kritikák között említhető, mivel eredetileg valóban bunkernek épültek – viszont háború híján az utóbbi időben megpróbálták hasznosítani őket.
Csak Németországban 2000 háborús bunker áll ma is, amelyeket túl drága vagy veszélyes lenne elbontani. Alább az újrahasznosítás különleges példáit mutatjuk meg, magánvillától múzeumon át a hirdetőoszlopig. Egy bunkerről nem sok hasznos dolgot lehet elmondani, de egy biztos: jól hangszigetel. Innen már csak egy lépés, hogy zenei stúdiót telepítsünk bele, ahogyan ez ennél a Frankfurt am Mainban található, második világháborús építménynél is történt. A helyszín a város 1912-ben megnyitott keleti kikötője, amely ma még főleg ipari és raktárépületekkel telezsúfolt, de a közeljövőben teljesen átalakulhat. Ennek egyik első jegye a bunkerbe telepített médiaközpont, hangstúdiókkal és a betontömb tetejére helyezett Új Média Intézettel. A terveket a helyi Index Architekten készítette.
A Berlin központjában álló, a háború után zöldségraktárként és diszkóként is használt bunker néhány éve került Christian Boros neves műgyűjtő tulajdonába. Boros saját, impozáns kortárs kollekciójának alakított ki múzeumot az épületben a Realarchitektur segítségével 2008-ban, a tetejére pedig saját villáját építette fel. Az építési engedéllyel akadtak problémák, a német szakhatóságok ugyanis nem készültek fel erre az esetre, így az építmény momentán úgy tartják számon: családi ház, pincével. Az épületbelsőben néhány átvágással izgalmas, érdekes tereket sikerült kialakítani a különleges gyűjtemény számára.
A cikk folytatása itt olvasható

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





