Megújul a Zeneakadémia
Várhatólag 2008
őszén megkezdődik a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének
felújítása – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Batta András,
az intézmény rektora.
Batta András azt mondta, hogy a felújítás össz-magyar üggyé
vált, politikai oldaltól függetlenül. Ehhez az anyagi alapot úgy
kívánják előteremteni, hogy a projekt – reményeik szerint – bekerül
a Nemzeti Fejlesztési terv második fejezetébe.
Az első lépés már megtörtént, az Oktatási és Kulturális
Minisztérium segítségével megkapták a Wesselényi- és a Hársfa utca
sarkán álló iskolaépületet, amelyet a tanév befejezése után
fölújítanak, oda kerülnek a gyakorló termek, irodák, közösségi terek
létesülnek, ahol a növendékek eszmét cserélhetnek, sőt étkezhetnek
is. Azt az ígéretet kapták – mondta a rektor -, hogy a Liszt Ferenc
téri épület fölújítása után is ott maradhatnak, tehát bővül a
Zeneakadémia.
A másik nagy feladat, hogy megteremtsék saját koncertjeik
hangulatát, amely a felújítás után teljesedik majd ki, ugyanis az
intézmény sokáig csak befogadta a hangversenyeket.
Az a céljuk, hogy a Zeneakadémián kapjanak pódiumot a
tehetséges növendékek, az itthon és a külföldön élő egykori
hallgatók, a tiszteletbeli tanárok és a külföldi nagyságok, akik
szeretik a Zeneakadémiát.
Már ebben a hónapban folytatódik a 2005-ben megkezdett Alma
Mater Koncertek sorozata. Bogányi Gergely Kossuth-díjas
zongoraművész október 22-től három alkalommal Liszt, Mozart,
Schubert és Schumann műveket játszik, olyanokat is, amelyek Liszt
Ferenc átiratában hangzanak el.
A Hérosz bérletben olyan zenei nagyságok lépnek fel, mint
Helmuth Rilling, Schiff András és Peter Schreier. A Doktorandusz
bérletben 11 alkalommal szerepelnek a Zeneakadémia doktorandusz
képzésében résztvevő növendékek.
Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész, karmester egy francia
esten lép föl és ünnepi hangversenyt dirigál a Zeneakadémia épülete
fennállásának 100. évfordulóján.
Batta András kiemelte, hogy az 1956-os forradalom emlékére
október 17-én este az egyetem énekkara Erdei Péter vezetésével ad
hangversenyt a Városmajori templomban Fassang László zongora- és
orgonaművész közreműködésével. Schmidt Mária történész, a Terror
Háza igazgatója fog beszélni az 1956-os forradalomról.
Hozzátette: az MTI-nek, hogy október 20-án a koncertet
megismétlik Svájcban, a berni Münsterben, ahol az ünnepi hangverseny
előtti ökumenikus istentiszteleten Tőkés László püspök lesz a
vendég-szónok. Svájc 1956-ban több mint 13 ezer magyar menekültet
fogadott be és utána is sok segélyt küldött Magyarországra. Erre az
áldozatvállalásra emlékezve rendezi meg a hangversenyt a svájci
magyar nagykövetség és Boros Jenő nagykövet.
A rektor felhívta a figyelmet, hogy az intézmény új, Steinway
zongorát kapott, s ennek örömére Rapszódia, ballada, románc címmel
szombaton 16 órakor megkezdődik az ingyenes kamarazenei
koncertsorozat első hangversenye.
Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Zeneakadémia Ének
Tanszakának vezetője újságíróknak arról beszélt, hogy meg kell
újítani az opera-színjátszást, ezért Batta Andrással együtt fölvette
a kapcsolatot az Állami Operaházzal, hogy működjenek együtt a fiatal
énekesek posztgraduális képzésében. Marton Éva azon dolgozik, hogy a
Zeneakadémián végzett tehetséges énekesek tegyék korszerűvé az
magyar opera-színjátszást.
Bartók Béla születésnapján, március 25-én a Zeneakadémia
Énekkarának és Zenekarának ünnepi hangversenye lesz. Az esten Marton
Éva és Palerdi András Bartók: A kékszakállú herceg vára című,
egyfelvonásos operáját adja elő.