Megoldható a devizahitelesek problémája?
Szakértők szerint az államnak is elviselhető terhet jelentő egyszeri megoldással meg lehetne oldani a devizahitelesek kisegítését az MFB-nek nyújtott árfolyam-garanciával, illetve az árfolyam-fedezeti ügyletekkel – írja a csütörtöki Napi Gazdaság.
A gazdasági napilap cikke szerint a megoldást az MFB Zrt. számára nyújtott kormányzati árfolyam-garancia, illetve az új szabályok szerinti árfolyam-fedezeti ügyletek kínálják. Itt az MFB által devizában felvett kölcsönök árfolyamát felvételkori árfolyamon fixálják, az állam pedig árfolyam-garanciát nyújt a kölcsön mögé. A garancia lehívására ugyanakkor nem kerül sor, mivel a hitelek megújításakor mindent újraszámolnak. Ebben az esetben az ügyletek ráadásul a költségvetést sem terhelik, sőt az MFB mérlegében sem szerepelnek, tekintve, hogy függő tételről van szó.
A devizahiteleseknél ugyanakkor nem forrás-, hanem eszközoldalról kellene beállítani ezt a garanciát. A felelősségmegosztás elvét azzal lehetne érvényesíteni, hogy a hiteladós számára a végtörlesztésnél, illetve az árfolyamgátnál alkalmazott szinten fixálnák az árfolyamot, az e feletti részre vállalna portfóliószinten fedezetet az állam.
Amennyiben ezt jogszabályi formában mondatnák ki, elkerülhető lenne, hogy minden egyes hiteladóssal „egyedi” árfolyam-fedezeti ügyletet kössenek, az állam (vagy egy általa kijelölt szerv, például az ÁKK Zrt.) minden egyes törlesztéskor megtéríti a fixált és tényleges árfolyam közötti különbözetet. Praktikusan ez – mivel lényegében mindenütt máshol volt a forduló – mindennapos elszámolást jelent majd, a bankok naponta kimutatják az állam felé, hogy a napi árfolyamhoz képest mennyi az aktuális különbözet. Természetesen ettől kezdve a fixált szinten kellene számítani az adós tőketartozását is – ismerteti a Napi Gazdaság.

Négy új otthon, négy életstílus – városi, balatoni és kertvárosi lakóparkok, ahol élmény a mindennap
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Újabb városokban indul az Otthon Start-láz: a kormány három új lakóparkot nyilvánít kiemelt beruházássá

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez

Napfényes, panorámás garzon a Római-part közelében – fiatalos élettér extra szolgáltatásokkal

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat – Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
Dizájn

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





