Megnyílt az Industria
Május 4-től, azaz a tegnapi naptól kezdve négy napon át tart nyitva Magyarország legjelentősebb ipari marketing-kommunikációs fóruma, amelyen ezúttal tizenhat ország közel ötszáz kiállítója vesz részt.
Az Industria, az ElectroSalon, a Chemexpo és a Securex mellé az idén az Ökotech kiállítás is csatlakozott a Hungexpo Zrt. ipari bemutatóihoz, amelyeket az “Ipar Napjai” néven egy időben rendeznek meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
A kiállítások között a legjelentősebb az Industria. A most 16. alkalommal sorra kerülő ipari szakkiállításon gépgyártás – és hegesztéstechnikai, energetikai, beszállítóipari és logisztikai cégek mutatkoznak be. Kollektív nemzeti standon jelentkezik Szlovákia és a németországi Baden-Württenberg tartomány.
Az ElectroSalon – 4. nemzetközi elektronikai, elektrotechnikai és automatizálási szakkiállítás évente jelentkezik az “Ipar Napjai” seregszemléjén. Ez a bemutató az elektrotechnika legjelentősebb hazai szakkiállítása, idén a kiállítók több mint harminc százaléka külföldi cég. A vegyipart és műanyagipart felvonultató, két évente jelentkező Chemexpo idén ismét helyet kap a Hungexpon.
A 10. nemzetközi munka-, tűz- és biztonságvédelmi kiállítás, a Securex 2010, a legújabb munka-, tűz és biztonságvédelmi termékek, szolgáltatások bemutatása mellett szakmai konferenciákkal várja a piaci szereplőket.
Industria szakkiállítás a Hungexpo-n
Az Ipar napjaihoz huszonöt konferencia csatlakozik. A tanácskozásokon kiemelt szerepet kap a környezetvédelem és az energiahatékonyság kérdése, a kutatás-fejlesztési lehetőségek, a válságkezelés és az innováció. A kiállítás keddtől péntekig várja a szakembereket a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





