Megnyílt a SkyCourt
Vasárnap hajnalban megkezdte működését a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt (Égi Udvar). A Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel azt közölte, az átadás zökkenőmentes volt, az első utasok elégedettek a szolgáltatásokkal.
Hardy Mihály elmondta, hajnali négy órakor eltávolították a paravánokat a 2A és a 2B terminálok átjáróiból, és az utasok használatba vehették a két terminál között épült új utasforgalmi csarnokot. A Malév Londoni járata volt az első, melynek utasai beléphettek a SkyCourt-ra; a csarnok első két vendége egy magyar hölgy és egy szlovák férfi volt.
Hardy közölte, az új, központi csarnokban egymás után nyitottak ki az üzletek és az éttermek; délelőttig már több mint ezer utas fordult meg a SkyCourt-on. Jelezte: minden rendszer jól és megbízhatóan működött, semmilyen fennakadás nem volt.
Elmondta, délutánra az utasforgalomban egy nagyobb csúcsot várnak; ekkor egy óra alatt várhatóan mintegy kétezer utas érkezik. Közölte, a terhelést jól bírják, hiszen mint mondta, a kapacitás nyáron akár elérheti majd a napi 30 ezer főt is.
Hardy Mihály közölte azt is, április 1-jétől kezdik meg a 2A és a 2B terminál belső felújítását, és a munkákat őszig be is akarják fejezni.

Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
