Megjött Orbánék mentőcsomagja: ez a végső megoldás
Hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be a kormány és a Bankszövetség között több hónapja tartó tárgyalások eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A frankhitelesek esetében 180 forintos védőárfolyam jön, október 1-jéig pedig a 30 millió forint feletti ingatlanokat árverezik csak el, ezt követően az olcsóbb lakásokra negyedévente 2 százalékról fokozatosan növekvő kvótát szabnak ki.
Örülök, hogy hosszú viták után eljött az a pillanat, amelyben együtt tudunk bejelentést tenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Sikerült találni néhány olyan húsbavágó pontot, amelyekben sikerült egyetértésre jutni a két fél között – mondta. Ötpontos megállapodásról van szó, mely az egyik legfontosabb társadalmi kérdést kezeli. A programot otthonvédelmi akciótervnek nevezhetjük, mely az eladósodott családokat, az “előző korszak áldozatait” segíti. Minderről a parlamentnek jogszabályokat kell alkotnia.
Tovább a Pénzcentrum.hu cikkére.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





