Megfeleznék egyes cégek szociális adóját
Szabad vállalkozási zónákat alakítanának ki az ország leghátrányosabb területein, s az ott működő cégeknek kedvezményeket adnának – írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A napilap értesülése szerint az Orbán Viktor által meghirdetett munkahelyvédelmi akciótervben eredetileg egy ilyen pont is szerepelt, de végül kimaradt a nyilvánosság előtt július elején bejelentett csomagból, ugyanakkor akár része lehet annak az ősszel bemutatandó beruházásösztönző tervnek, amelyre egy korábbi nyilatkozatában utalt a kormányfő.
A lap úgy tudja, az eredeti elképzelések szerint az érintett cégek a társasági adóban lényegesen enyhébb feltételekkel juthatnának hozzá fejlesztési adókedvezményekhez. Másrészt azon vállalkozásoknak, amelyek a fejlesztési adókedvezményt is igénybe veszik, a szociális hozzájárulási adó mértéke 100 ezer forint bruttó bérig 14 százalék lenne a jelenlegi 27 helyett.
A lapnak pontosan meg nem nevezett kormányzati források elmondták azt is, hogy a kormány eredeti szándékai szerint ezeket a kedvezményeket a beruházás kezdete utáni öt évben lehetne igénybe venni.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
