Még mindig sötét az építőipar jövője
Sötét jövőképet ígér 2010 az építőipar számára, ezért energiahatékony építési és lakáskoncepciót alakítanak ki szakmai szervezetek, mivel a szektornak saját magát kell kihúznia a válságból – mondta Széman György, a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség elnöke egy háttérbeszélgetésen.
Az elnök szerint valódi mozgásteret a szén-dioxid-kvóták értékesítése jelenthet, ami például a cseh építőipar számára 250 milliárd forintnak megfelelő összeget hozott egy ilyen csomag megvalósítására. A Társaság a Lakásépítésért Egyesület elnöke, Maráczi Zsolt szerint a szervezet tavaly év végén hozta létre európai otthonteremtési programját, amely egy országos lakásprogram javaslatát is tartalmazza, fő célja pedig hogy a mindenkori kormányprogramokba emeljen egy lakáskoncepciót. Az egyesület lobbitervezetet készít az uniós források lakásépítésbe való bevonásának módjairól, kiinduló célként egy bérlakásprogram megalkotásának tervével – tette hozzá Maráczi.
Az ágazat kilábalásának alapját az épületfelújítások iránti igény bővülése adhatja, az energiatudatosság növekedésével – véli Pásztor József, az Építész Kaláka Kft. ügyvezetője. Az építőipar túlbürokratizálódott, a szektor nem kap kellő segítséget a kormányzattól a problémák felszámolására – állapította meg Kiss Jenő, a Magyar Mérnöki Kamara építési tagozatának elnöke. A szabályozási szinten szükséges tennivalók megvalósítása elsősorban nem a pénzen, hanem az elhatározáson múlik, például legalább harminc felesleges hatóság létezik a rendszerben – tette hozzá Tóth Csaba, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. vezérigazgatója.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





