Még ebben a hónapban nyit a Műjégpálya
Befejeződtek a Városligeti Műjégpálya kivitelezési munkálatai, már csak az utólagos javítás és a végső takarítás van hátra.
A létesítmény várhatóan még novemberben megnyílik. Mindezt a tegnapi nyílt napon jelentette be Bartha László, a Műjégpálya vezérigazgatója. A teljes rekonstrukció 4,7 milliárd forintba került, a fejlesztéshez 3,175 milliárdos támogatást nyújtott az Európai Unió. A műjégpálya szerkezete teljesen megújult, s 15 százalékkal nőtt a sportolásra alkalmas terület. A pálya a korcsolyázás mellett más kulturális és sportesemények megrendezésére is alkalmas lehet a jövőben. A projekt keretében elvégezték az épület teljes műemléki felújítását, a bejárati csarnokot például az eredeti, 1926-os állapotnak megfelelően állították helyre, aranyozott oszlopokkal és korlátokkal. Az épületben a legmodernebb jégkészítési, épületgépészeti és gyengeáramú technológiát építették ki. A teljes átadáshoz a kivitelezési munkák utólagos javítása és a végső takarítás szükséges még, így várhatóan novemberben megnyílik a létesítmény – mondta a vezérigazgató. Tájékoztatása szerint jelenleg a fővállalkozó mellé kirendelt vagyonellenőr felügyeli a kifizetéseket. A pontos nyitási dátum azon múlik, hogy ő mikorra bólint rá a befejezéshez szükséges néhány millió forint átutalására. Mint mondta, ezek után még egy hétre van szükség a nyitásig, beleértve a használatbavételi engedély beszerzését. Mint arról korábban beszámoltunk, a kivitelezési munkát még tavaly februárban kezdték el, és az eredeti tervek szerint decemberre tűzték ki az átadást. Időközben azonban a határidőt többször is módosították a kivitelező Hérosz Zrt. és a megrendelő Fővárosi Önkormányzat közötti elszámolási és egyéb viták miatt. A fővállalkozó néhány napja csődvédelmet kért, mert nem tudta kifizetni hitelezőit.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás

Jöhet az áttörés az újlakásárakban és -finanszírozásban? – Minden szempár a társasházi építményjogon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





