Még csak terv a vásárhelyi élményfürdő
Engedélyes terv van, pályázati lehetőség még nincs – itt tart a vásárhelyi élményfürdő ügye. A racionalizált költségvetésű és a helyi igényekre szabott, a strand szomszédságában elképzelt 800 millió forintos beruházás még várat magára.
Egy éve döntötte el a vásárhelyi közgyűlés: lesz élményfürdője a városnak. Az ötlet már 2006-ban megfogalmazódott. A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. (HVSZ) beruházóként 900 millió forintot nyert egy 2,1 milliárdos beruházás megvalósítására. Később felvetődött: racionalizálni kellene a 6800 négyzetméteres épület tervét. Tavaly már egy 3000 négyzetméteres, 800 milliós költségvetésű beruházásról szavaztak a vásárhelyi képviselők. Azóta nem került újra napirendre a téma.
Megvan a 3000 négyzetméteres létesítmény engedélyes terve – mondta el érdeklődésünkre Kovács Pál, a HVSZ igazgatósági tagja. A beruházásra még nem adtak be új pályázatot. Egy jó támogatási lehetőségre várnak.
A legutóbbi közgyűlésen a 2012-es költségvetési koncepció vitájában is elhangzott: az önkormányzat jövőre önerőt nem igénylő pályázatokra koncentrál. Az élményfürdő ötletével annak idején azért álltak elő, hogy kompenzálják a Török Sándor Strandfürdő szezonális bevételét. Szó esett arról is, hogy tanulni kell a környező települések monumentális strandberuházásainak hibáiból, a helyi igényeket kell figyelembe venni. A módosított tervben 546 négyzetméteres medencetér szerepel, ülő-, gyermek- és élménymedencékkel, 5–6 csúszdával és az úgynevezett sodrófolyosóval, valamint egy 8 méter mély speciális búvármedence, amelyet kuriózumnak szánnak.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





