Meddig tart a forint gyengesége?
A következő hetekben sem lehet számítani a forintárfolyam erősödésére – mondta el a Portfolio.hu elemzője. Weinhardt Attila szerint ennek oka, a kedvezőtlen nemzetközi környezet, illetve az, hogy az IMF-tárgyalások megkezdésére több hetet kell még várni.
Görögország bizonytalan sorsa és a vártnál gyengébb európai, kínai valamint amerikai makrogazdasági adatok – az InfoRádiónak nyilatkozó elemző szerint ezek a forint gyengülésének legfontosabb mozgatórugói.
Weinhardt Attila úgy véli, a kedvezőtlen nemzetközi konjunkturális helyzet és az euró jövőjével kapcsolatos bizonytalanság az, amely az utóbbi hetekben jelentősen rontotta a nemzetközi befektetői hangulatot, és amint azt már megszokhattuk, ez a forint gyengülésében csapódott le.
A következő hetek sem hoznak majd javulást, ráadásul a hivatalos hiteltárgyalások az IMF-fel és az EU-val csak hetek múlva kezdődhetnek el, a védőháló hiányát addig is a forint tartósan megszenvedi – emelte ki a Portfolio.hu elemzője.
Megnyugvást csak az hozhatna, ha az európai döntéshozók vagy az európai jegybankok olyan lépést tesznek, amelyek hangulatjavulást váltanak ki.
Weinhardt Attila fokozott kilengésre számít a forint árfolyamában a következő hetekben, és lát esélyt arra, hogy a magyar fizetőeszköz eléri a 324-es történelmi mélypontot az euróval szemben. Hozzátette: a kormánynak és a jegybanknak is vannak eszközeik arra, hogy ezt a spirálszerű forintgyengülést fékezze, tompítsa, esetleg megfordítsa.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





