MasterCard – év bankja 2010: indul a megmérettetés
A bankok és vezetőik teljesítményét vizsgáló nyolc kategórián túl, idén a pénzügyi kultúra fejlesztése is fókuszba kerül a “MasterCard – év” bankja versenyen. Az új díjat a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány által felkért zsűri ítéli oda.
Gauder Milán, a MasterCard Europe regionális vezetője kiemelte: “A Pénziránytű Alapítvánnyal közösen meghirdetett díjra azon bankok jelentkezését várjuk, akik felismerték, hogy az ügyfelek általános pénzügyi jártasságának, pénzügyi tudatosságának fejlesztése hosszú távon megtérülő befektetés, és az elmúlt évben aktívan tettek azért, hogy javuljon a magyar lakosság általános pénzügyi kultúrája. Bízunk benne, hogy az új díj további motivációt jelent átfogó programok megvalósítására, továbbvitelére.”

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
