Máris eladnák az Arena Plaza-t?
400 millió euróért megvenné a Plaza Centers által fejlesztett, nyitását októberre tervező Arena Plaza-t a brit Active Asset Investment Management (aAIM) ingatlanbefektetési alap – értesült a brit céghez közeli forrásokból a Reuters.
Az aAIM a hírügynökség értesülései szerint a budapesti pláza mellett Németországban 700 millió euróért vásárolna meg egy retail-portfóliót a szintén londoni Curzon Global Partners-től. Amennyiben a tranzakció valóban megvalósul, úgy az átlagos hozama 5.5% lesz.
Az Arena Plaza, Budapest jelenlegi legnagyobb bevásárlóközpont-fejlesztése a Kerepesi úton, a volt Ügető helyén épül meg. Az összesen 180 ezer négyzetméteres plázában 65 ezer négyzetméternyi bérbeadható terület, 10 ezer négyzetméteres Tesco hipermarket, mélygarázs és mozikomplexum is helyet kap majd. Információink szerint a bevásárlóközpont bérbeadása jól halad, több nagy nemzetközi márka is aláírta már a bérleti szerződést.
Az általunk megkérdezett – a fejlesztésben és a bérbeadásban részt nem vevő – piaci szereplőknek vannak kétségeik a bevásárlóközpont sikerességét illetően, hiszen az Arena Plaza két metrómegálló között, a “senki földjén” terül el, tömegközlekedéssel kimondottan körülményes megközelíteni, s a legsikeresebb fővárosi plázák (Mammut, WestEnd, Árkád) kivétel nélkül metrómegállók közvetlen közelében épültek fel. Emellett kétségeiket fejezték ki az építkezés őszi befejezésével kapcsolatban is. Ugyanakkor, mint említettük a bérbeadási folyamat információink szerint jól halad, s a fejlesztő Arena Plaza továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy október végén megnyílik a hatalmas áruház.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





