Margitsziget: cáfolja Tarlós állításait a kerületi főépítész
Arató György szerint nem igaz, hogy 23 éve nem készült átfogó fejlesztési terv a szigetről. A Margitsziget XIII. kerülettől való elvételét azzal indokolják, hogy a sziget kiemelt idegenforgalmi célpont, ami szintén nem igaz a főépítész szerint. Ezzel az erővel a budai Várat inkább átvehetné a főváros az államtól: az oda látogatók 70 százaléka valóban turista – mondta.
A XIII. kerületi főépítész szerint nem igaz a főpolgármester állítása, hogy 23 éve nem készült átfogó fejlesztési terv a Margitszigetről. Arató György a Népszava keddi számában azt mondta: a Fővárosi Közgyűlés 2009-ben fogadta el a terület stratégiai tervét, és ez alapján készült egy szabályozás, amely gyakorlatilag felparcellázná a szigetet.
A főépítész magyarázata szerint jelenleg nyolc földrészletre oszlik a sziget, ezekre nem lehet építési engedélyt kiadni, de a szabályozási terv ezt öttel, 13 földrészletre növelné, és az öt új területre már lehetne építési engedélyt kiadni. Lakóházra vagy villaparkra nem, de például welness-szállóra igen – tette hozzá.
A főépítész utalt arra, hogy a terület további felszabdalása azért is aggályos, mert egy tavaly decemberi kormányrendelet megtiltotta az úgynevezett történeti kertek telekstruktúrájának megváltoztatását, márpedig egy 2011-es erőforrás-minisztériumi rendelet szerint ilyen kertnek számít a Margitsziget is.
Tarlós István hétfőn “buta politikai hazugságnak” minősítette a terület felparcellázásról szóló hírt – emlékeztetett a lap.
Arató György a Népszavának azt is mondta: a Margitsziget kerülettől való elvételét célzó törvénymódosítást azzal indokolják, hogy a sziget kiemelt idegenforgalmi célpont, ami szintén nem igaz. A kerület saját felmérései szerint a sziget látogatói 70 százalékban kerületi, illetve budapesti lakosok, csak harmaduk turista. “Ezzel az erővel a budai Várat inkább átvehetné a főváros az államtól, hiszen ott az arány fordított: az oda látogatók 70 százaléka valóban turista” – mondta a főépítész.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





