Márciustól új cégbejegyzési szabályok jönnek
Figyelem! Márciustól változnak a cégbejegyzés szabályai.
A cégeknek csak induláskor kell megadniuk a tevékenységi köreiket a cégbíróságnak, a módosításokról az adóhatóság értesíti a cégbíróságot, továbbá megszűnik a kiemelkedően közhasznú jogállás – egyebek mellett ezeket tartalmazza a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg, és a végleges változat március első napján lép hatályba. A parlament múlt év végén módosította a csőd- és a cégtörvényt, továbbá ehhez kapcsolódóan néhány egyéb törvényt is. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény módosítása március 1-jén lép hatályba, ezért szükséges addigra elkészíteni a részletszabályokat is. A rendelet több részletét módosítja a cégbírósági formanyomtatványoknak. Így például az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban nem lesz rovat a be nem nyújtott iratok felsorolására, mivel minden iratot csatolni kell márciustól. A bejegyzéskor TEÁOR szám szerint kell megadni a cég tevékenységeit, azt követően a változásokról viszont elég az adóhatóságot értesíteni, mivel a változást az adja tovább a cégbíróságnak.
Változni fognak a cégjegyzékben szereplő egyes személyekről – a tagokról és a vezető tisztségviselők – nyilvántartott adatok is. Így például meg kell adni a vezető tisztségviselők születési idejét. A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelemi képviselete, a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye esetén pedig be kell jelenteni a képviselők adóazonosító számát, és a születési idejét. A korlátolt felelősségű társaság közös tulajdonban álló törzsbetéte esetén a cégjegyzék tartalmazni fogja a közös tulajdonosok adatait is. A rendelet tervezete rögzíti azt is, hogy – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosítása miatt – március 1-jétől megszűnik a kiemelkedően közhasznú jogállás.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





