Magyar Posta: pályázat a Krisztina körúti székház eladására
A Magyar Posta Zrt. csütörtökön nyilvános pályázatot hirdetett meg eddigi székháza, a 100 százalékos tulajdonában lévő, Budapest XII. kerület Krisztina körút 6-8. szám alatti ingatlan értékesítésére.
A kiírás szerint az értékesítendő telek 5.687 négyzetméter, a rajta lévő több emeletes épület 18.628 négyzetméter hasznos alapterületű. Az ajánlatokat a pályázóknak 2008. január 15-ig kell benyújtaniuk. A pályázók csak egyösszegű fizetési ajánlatot tehetnek, kivéve, ha hitelből fizetnék a vételár egy részét.
A tender kiírása előtt a társaság szintén pályázat útján már megtalálta az új irodaházát, amelybe november második felében kezdik meg a beköltözést.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az MTI-nek kérdésre emlékeztetett arra, hogy a társaság vezetése már évek óta foglalkozott azzal, hogy a főváros több pontján szétszórtan működő szervezeteinek egy korszerű irodaépületben biztosítson elhelyezést.
Telephelyei közül ugyanis például az Árpád fejedelem úti Siemens-ház bérleti szerződése 2007. közepén lejárt, és akad olyan ingatlan is – a XIII. kerületi Lehel u. 10/A szám alatt -, amelyet vissza kell adnia eredeti tulajdonosának. A saját tulajdonban lévő, Budapest XIV. kerületi Szugló utcai és a XII. kerület Krisztina körúti
ingatlanok korszerűsítésére pedig jelentős összegeket kellett volna költenie. Ez utóbbi ráadásul fővárosi védettségű épület, így felújítása egyéb nehézségekbe is ütközött volna – tette hozzá Tomecskó Tamás.
Az új irodaház-bérlésre ezért tendert írt ki a társaság, amelynek eredményét 2007. július 26-án hirdették ki. Így a posta központi irodái a XIII. kerület Népfürdő utca 27-es szám alatti Gateway Business Centerbe költöznek. Tomecskó Tamás tájékoztatása szerint a beköltözés 2008 első negyedévéig tart el.
Az új irodaházat a társaság legalább 2017. december 31-ig veszi bérbe az Ablon csoporthoz tartozó Globál Immo Kft.-től. A 23 ezer négyzetméteres területért havi 400 ezer eurós bérleti díjat fizet a Magyar Posta.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
