Logisztikai bázis épül a salgótarjáni Síküveggyár helyére
Szembetűnő bontási munkálatok vannak folyamatban a volt Síküveggyár területén.
A terület és rajta található ingatlanok jelenlegi tulajdonosa a budapesti székhelyű Steel-Scrap Fémkereskedelmi Kft., amelynek ügyvezetője Kővári Angéla. A Kft. úgy döntött, hogy ezeket az épületeket lebontja, hogy egy teljesen új logisztikai bázist építsen a helyére. Gaál Zoltán, Salgótarján jegyzője szerint még januárban – megkérték az épület bontási engedélyét. Nyilván a tulajdonosnak jogában áll annak eldöntése, hogy a saját tulajdonában álló vagyonnal hogyan, és milyen módon kíván gazdálkodni.
Ha úgy ítéli meg, hogy egyes ingatlanok fenntartása részéről gazdaságtalan, akkor ezeket az ingatlanokat lebonthatja, amennyiben ehhez beszerzi az építési hatóság engedélyét. A kérelemhez mellékelni kell azokat a dokumentumokat, amelyeket a vonatkozó jogszabály ezekre az esetekre előír. A Kft. a kérelméhez minden szükséges dokumentumot csatolt, így más döntést nem is lehetett hozni, mint az engedély kiadását.
A megyeszékhely Építéshatósági Iroda vezetője, Szépné Diószegi Éva azt is elmondta, hogy ezen engedély alapján, a területen lévő összes épületet lebontják, vagyis a két szintes irodaépület és az üzemi épület is. Szerettük volna megszólaltatni a Steel-Scrap Fémkereskedelmi Kft. tulajdonosát, vagy képviselőit, hogy erősítsék meg azon információnkat, hogy a bontás után a területen egy logisztikai központot szándékoznak felépíteni, de a hivatalos beadványokon nem jelöltek meg közvetlen elérhetőséget, s az interneten csakis a cég székhelye volt feltüntetve.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





