Lebontottak egy védett épületet az Úttörő Áruháznál
Három nap alatt tüntették el az egykori Úttörő Áruház mögött álló műemlék jellegű épületet, a jelek szerint engedély nélkül – írja a Népszabadság. A bontást végző AB 2005 Kft. szerint egy korábbi engedély lett újra érvényes, amely nem tiltja a bontást, a hivatal szerint viszont nem változtatták meg a bontást tiltó az említettnél egy hónappal később kiadott engedélyt.
A Reáltanoda utca 8. szám alatti ingatlan az áruház januári bontásakor még megtartandóként volt feltüntetve a bontási engedélyben, március végén azonban három nap alatt eltüntette a bontást végző AB 2005 Kft. A lap szerint a fejlemény mind az V. kerületi önkormányzatot, mind a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt meglepte.
Az AB 2005 Kft. igazgatója, Szonda Zsuzsa ugyan azt állítja, hogy kérésükre a, 2002. novemberi keltezésű bontási engedély helyett – amelyben megtartandóként szerepelt a kérdéses épület – időközben a közigazgatási hivatal egy egy hónappal korábban kiadott engedélyt helyezett vissza hatályba – amelyben még nem szerepelt az épület védettsége -, és ennek alapján bontottak.
Csakhogy az V. kerület műszaki osztályának vezetője, Gecső Ágnes szerint a bontást tiltó novemberi engedély van érvényben. Az előző engedélyből ugyanis kifelejtették a Reáltanoda utca 8 szám alatti épület megtartásának előírását, amit novemberben egészítettek ki. Az osztályvezető tagadja, hogy ezt megváltoztatták volna, amit neki a közigazgatási hivatal is megerősített.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





