Lakáshitelek: megtörtént, amire még nem volt példa
Fekete hónap volt január a magyarországi jelzálog-hitelezés és a fogyasztási hitelezés számára egyaránt, a Portfolio.hu elmúlt hat évre visszatekintő statisztikái alapján ugyanis még soha nem helyeztek ki olyan kevés lakossági jelzálog-, illetve fogyasztási hitelt a magyar bankok, mint az év első hónapjában.
A Magyar Nemzeti Bank ma közzétett statisztikáiból kiderül: az új lakáshitelek összege is mélypontra került, a betéti oldalon viszont megindult némi kamatverseny a bankok között.
Az elmúlt fél év tapasztalata alapján 40-45 milliárd forint körül stabilizálódott a lakosság nettó devizahitel-törlesztése, vagyis ennyivel több devizahitelt törlesztenek a háztartások havonta, mint amennyit felvesznek. A kormány deviza alapú jelzáloghitelezést tiltó, augusztusban életbe lépett intézkedése miatt ugyanakkor a devizahitel-felvétel összege minimális, így ez az adat gyakorlatilag a törlesztések havi nagyságát mutatja. A forinthitelek esetében viszont megszokottá vált, hogy több a felvétel, mint a törlesztés, januárban például 17,7 milliárd forint volt a különbözet az előbbi javára. Összességében 23,5 milliárd forint volt az év első hónapjában a lakosság nettó hiteltörlesztése.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!

Milliók fűtik az utcát! – Drámai helyzetben a magyar otthonok, de itt a mentőöv

Mit szólnál egy tengerparti, panorámás luxusvillához?

Ingatlan eladás gyorsan és sikeresen – tippek a hatékony lakáshirdetéshez
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
