Közúti fuvarozók összefogása

Az árvízkárosultak hatékony és kézzelfogható megsegítése érdekében nemzeti összefogást hirdetnek a legnagyobb magyar közúti fuvarozók.

A kezdeményezés alapítói céljaikat a magyar adóbevételek jelentős növelésére tett vállalásukkal, a magyar vállalkozások adófizetési fegyelmének javításával, a magyar logisztikai ágazat nemzetközi versenyképességének fokozásával kívánják elérni, – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón az alapítók képviseletében Wáberer György, a Waberer’s Holding elnök-vezérigazgatója. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kezdeményezést a kormányzat és a gazdaság meghatározó szereplői közötti együttműködés kiemelkedő példájaként méltatta.

A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum a jövedéki adóbevétel milliárdos nagyságrenddel való növelésével, tagjainak átlátható gazdálkodásával, a közúti fuvarozás környezetkímélő eszközeinek és technológiáinak alkalmazásával járul hozzá az ágazat „kifehérítéséhez”, valamint tagjai nemzetközi versenyképességének növeléséhez és érdekeinek képviseletéhez.

Vállalás az adóbevételek növelésére

A fórum alapítói a következő fél éves időszak alatt közel 2 milliárd forint jövedéki adó többletet biztosítanak a magyar költségvetésnek oly módon, hogy 2010. december 31-ig itthon vásárolják meg azt a több mint 20 millió liter gázolaj mennyiséget, amit korábban a Magyarországról európai célállomások felé induló fuvarjaik esetében – költségmegtakarítási okokból –Ausztriában tankoltak. A civil kezdeményezés azt javasolja a kormánynak, hogy az így megnövekedett költségvetési forrással növelje meg az árvízi helyreállításra szánt kormányzati segélycsomag összegét. Az alapítók kérik, hogy a megkezdett tárgyalások eredményeként a kormány tegye lehetővé a kereskedelmi gázolaj bevezetését a közúti fuvarozók számára 2011. január elsejétől.

A Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alapítója a tíz legnagyobb hazai közúti fuvarozó és logisztikai vállalkozás, amelyek a hazai nemzetközi fuvarozási piac mintegy 30 százalékát bonyolítják csaknem 4500 kamionnal. Tagjai: a Waberer’s Holding, a Szemerey Transz, a Révész Trans Kft., a Huncargo Spedition Szállítmányozási kft., a PREVOST Hungária Kft., a Lerton Trans Hungary, a Gartner Intertrans Hungária Kft., az Eurolux-Trans Nemzetközi Fuvarozási Szállítmányozási és Kereskedelmi Kft., a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a Transtank Nemzetközi Tankautó Fuvarozási Kft. A fórum nyitva áll minden vállalkozás előtt, amelyek teljesítik a csatlakozás feltételeit.

A fórumnak csak azok a vállalkozások lehetnek a tagjai, amelyeknek nincs köztartozásuk, minden alkalmazottjukat törvényesen foglalkoztatják és megfizetik utánuk valamennyi adót és járulékot. Feltétel az is, hogy a tagok minden tekintetben törvénykövető magatartást tanúsítsanak, gondoskodjanak alkalmazottaik folyamatos továbbképzéséről, a nemzetközi versenyképesség növeléséhez szükséges intézkedések megtételéről, valamint tevékenységükben igazodjanak az Európai Unió energiatudatossági és fenntarthatósági irányelveihez, azaz ezek szerint csökkentsék káros anyag kibocsátásukat, kezeljék veszélyes hulladékaikat. A fórum a fuvarozói szakma feltételeinek javítására és a gazdaság működőképességének fokozására vonatkozó javaslataival a továbbiakban is támogatni kívánja a kormány munkáját.


Felajánlás és felhívás az árvíz utáni újjáépítés elősegítésére

A szervezet alapító tagjai összehangolják a társadalmi felelősségvállalással összefüggő tevékenységeiket. Ennek jegyében felajánlást tesznek az Észak Magyarország Régiót ért természeti katasztrófát követő újjáépítés támogatására. Az alapítók mindegyike vállalja egy-egy, az árvíz által lerombolt ház felújítását, illetve rendbe hozatalát. Egyben felhívják az akcióhoz való csatlakozásra azon vállalkozásokat, amelyek átérzik a humanitárius katasztrófa súlyát, fontosnak érzik a régió újjáépítését és törvényes, átlátható gazdálkodásuk lehetővé teszi a gesztus gyakorlását.

Wáberer György kezdeményezéshez csatlakozott a Market Zrt. Az építőipari vállalkozás szakemberei ingyenesen elkészítik az újjáépítendő házak típusterveit, amelyek közül a települések polgármesterei által rászorultság alapján kiválasztott családok kiválaszthatják a számukra megfelelőt.

Ezt követően a társaság a kiválasztott típusú házak bármelyikét két hónap alatt felépíti és átadja a fedél nélkül maradt családoknak. A kezdeményezéshez az alapítók várják az újjáépítés sikeréért felelősséget érző vállalkozások és magánszemélyek csatlakozását és felajánlásait.