Közel egymillióan vannak hitelcsapdában
Közel egymillió ember vergődik hitelcsapdában, ami az egész ország számára jelentős kockázati tényező. Erről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn Alsóörsön, az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület által szervezett nyári középiskolás tábor megnyitóján beszélt.
Az emberek pénzügyi kiszolgáltatottsága nem csak az egyén gondja, hiszen az ország pénzügyi, gazdasági helyzete nem tud jobb lenni a polgárok pénzügyi, gazdasági helyzeténél – mondta Domokos László. Hozzátette: ez a pénzügyi válság tapasztalata is; akik azt hitték, hogy a pénz olyan, mint a levegő, és bárki hozzá tud férni ingyen, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A hitelbőség öt évig volt jelen az országban, s ennek végeredménye az, hogy ma közel egymillió ember a hitelfelvétel csapdájában vergődik. “Mindannyian, egyenként hozzá tudunk járulni tehát az ország gazdasági helyzetének javulásához vagy romlásához, attól függően, hogy jó következtetéseket vonunk-e le a válságból, és el tudjuk-e kerülni a kockázatokat” – összegzett az ÁSZ elnöke.
A pénzügyi kultúra fejlesztésére és a pénzügyi ismeretek népszerűsítésére alakult Econventio egyesület hagyományos nyári középiskolás táborába a résztvevőket az egyesület pénzügyi tesztjét kitöltő 12 ezer diák közül választották ki, a hálózathoz tartozó 142 iskola közül öt intézmény küldhetett Alsóörsre hatfős csapatokat. A hatnapos táborban a középiskolások betekintést nyernek szakmai előadásokon keresztül a pénzügyi ismeretek világába: így például a különböző pénzügyi és banki műveletekkel, rendszerekkel, továbbá az adózással ismerkedhetnek meg a szabadidős programok mellett.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





