Korszerűsödik a vasúti szakasz magyar része
A Lyontól Kijevig tartó európai V. közlekedési folyosó magyarországi közúti része ma már csaknem végig autópálya, és tart a vasúti szakasz korszerűsítése is – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, a DB Schenker és az UniCredit Bank által rendezett konferencián kedden Budapesten.
A határon átnyúló közlekedési infrastruktúra – a szállítás megkönnyítésével – segíti a válság legyőzését is – erről Maria Assunta Accili, Olaszország budapesti nagykövete beszélt a konferencián.
A Franciaországból induló V. folyosó Olaszországon át érkezik Szlovéniába, majd Magyarországon keresztül tart Ukrajnába. A magyar közúti rész a szlovén határtól az M70-es gyorsforgalmi úttal indul, amely 2020-ig 2×2 sávos autópálya lesz. Az M7-től autópálya egészen az M3-mal bezárólag, ahonnan a 4-es út visz tovább Záhonyba – vázolta a helyettes államtitkár.
Fejlesztik a vasúti vonalakat
A vasúti szakasz a szlovén határtól Bobáig teljesen megújult, jelenleg a biztosítóberendezést szerelik. Tart a Budapest–Kelenföld és Székesfehérvár közti szakasz korszerűsítése, és most tervezik a Székesfehérvár–Boba szakasz megújítását. Záhonyban pedig a széles nyomtávú pályát újították fel.
Késedelmek
Az előadók többsége kitért arra, hogy a határokon árnyúló közlekedési infrastruktúra fejlesztése a nemzeti érdek elsőbbsége miatt halad lassan. Laurens Jan Brinkhorst, az Európai Bizottság közlekedési és szállítási koordinátora példaként említette, hogy Lyon és Torino között 57 kilométerrel lehetne csökkenteni a távolságot egy 11 kilométeres alagút megépítésével. A projektcég évek óta 150 fővel működik, de még egy méter sem épült meg az alagútból.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





