Kisorsolták a Leier nyereményjáték nyertesét
Az isaszegi Keramigres Bt-nek és cégvezetőjének, Belák Gábornak már biztosan jól végződik az év: egymillió forintot nyert a Leier építőanyag-gyártó cég által szeptemberben meghirdetett nyereményjátékon. A szerencsés nyertesnek Komlós Andor, a Leier Hungária ügyvezetője gratulált, és adta át a nyeremény-bankkártyát december 14-én.
A Leier cég három hónap ezelőtt „Erre van szüksége!” elnevezéssel nyereményakciót hirdetett azon vevők között, akik országszerte, bármilyen típusú Leier kéményrendszert vagy Leier betoncserepet vásároltak az építőanyag-kereskedésekben. A december 5-i sorsolásra – közjegyző jelenlétében – a cég magyarországi központjában, Győrött került sor, melyen részt vett a Szerencsejáték Felügyelet két munkatársa is.
A boldog nyertest, az isaszegi Keramigres Bt. cégvezetőjét, Belák Gábort Nagy Márta, a Leier kommunikációs vezetője értesítette telefonon: „Nagyon örültem a nyereménynek, jó értelemben vett villámcsapásként ért. A családi házak kivitelezésével foglalkozó vállalkozásunkban ketten vagyunk társtulajdonosok a testvéremmel. Egyelőre még nem döntöttük el, hogy a cég működésében, vagy magánemberként használjuk fel ezt a jelentős összegű nyereményt.” – mondta boldogan Belák Gábor, majd hozzátette: „Eddig csak Leier kéményeket vásároltunk, illetve építettünk be, sőt, a saját családi házamhoz is a cég terméke mellett döntöttem egykor.”
„Ezúton is gratulálunk a nyertesnek, reméljük, hozzájárultunk ahhoz, hogy jól kezdődjön az év
a Keramigres Bt számára. Köszönjük, hogy családi vállalkozásuk elkötelezett termékeink iránt, munkatársaimmal továbbra is azon leszünk, hogy mindenki, aki megvásárolja vagy dolgozik a termékeinkkel, elégedett legyen azokkal. Folyamatosan dolgozunk a termék- és technológia-fejlesztéseken, saját magunk előtt is egyre magasabbra helyezzük a mércét.” – mondta el a nyereményátadáson Komlós Andor, a Leier Hungária ügyvezetője.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





