Kimaradt az útfejlesztésből Dél-Szlovákia
A probléma leginkább Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megye déli járásait érinti – állítják a szakemberek.
Nem történt számottevő útfejlesztés Szlovákia déli, magyarok lakta régióiban 2010 óta – mondta el az MTI-nek szerdán Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) gazdaságért és régiófejlesztésért felelős alelnöke hozzáfűzve: ez ügyben sokasodik a panasz az érintett régiók polgármestereitől és a megyék képviselőitől. “Amikor a kormány elfogadta az autópályák és gyorsforgalmi utak 2014-ig tervezett építésének ütemtervét, kiderült, hogy számukra abszolút prioritást élvez az északi D1 autópálya, a déli rész számára égető szükségű fejlesztések pedig ismét elmaradnak” közölte Farkas.
A probléma leginkább Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megye déli járásait érinti. Ezt bizonyítja az MTI-hez eljuttatott fejlesztési térkép is, amelyen az említett területek gyakorlatilag fehér foltként szerepelnek. “Láttam az állami fenntartású utakat érintő beruházásokkal kapcsolatos terveket, és az lett az érzésem, hogy minket megint kifelejtettek” – nyilatkozta az MTI megkeresésére Csúsz Péter, Besztercebánya megye önkormányzati képviselője. Hozzátette: kiábrándító a helyzet és sokan már nem is bíznak benne, hogy a megye déli járásaiban egyszer elkészül a régen ígért gyorsforgalmi út. “A megye fenntartása alá tartozó másod- és harmadosztályú utak fejlesztéséért mindent megteszünk, amit lehet, de áldatlan a helyzet több, a hatáskörünkbe nem tartozó, de a megye területén lévő első osztályú útszakasz terén is” – mondta az MTI-nek, Bíró László, Nagyszombat megyei önkormányzati képviselő. “Mivel a jelenlegi helyzet már tarthatatlan, a probléma mihamarabbi orvoslására az MKP egy komplex, a déli régió infrastruktúráját érintő fejlesztési programot dolgozott ki” – erősítette meg Farkas Iván, aki szerint ennek megvalósítása híján félő, hogy Szlovákia magyarok lakta területei még inkább leszakadnak.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





