Kevesebb mint százmilliárdnyi új lakáshitelt vett fel májusig lakosság
A tavaly még több helyen hangoztatott optimista jóslatok ellenére ez év tavaszára sem éledt újra a hazai lakáshitelpiac.
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2010 első öt hónapjában mindössze 93,2 milliárd forintnyi új hitelt vettek fel a hazai háztartások, ez 36 százalékkal elmarad a 2009 hasonló időszakában regisztrált mennyiségtől – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
A gazdasági napilap cikke szerint még nagyobb az elmaradás a csúcsévnek számító 2008-hoz képest: akkor januártól májusig több mint 330 milliárdnyi lakáshitelt helyeztek ki a pénzügyi szolgáltatók, amelyeknek az idei mennyiség kevesebb mint a harmada.
A szabályozói környezet változása – a devizaalapú jelzáloghitelek eltűnése, a szigorú feltételekhez kötött támogatott konstrukciók –, illetve a forintalapú hitelek terjedése ugyanakkor megtette a hatását az új hitelek devizanem szerinti összetételére. Az első öt hónap adatait figyelembe véve ugyanis az új lakáskölcsönöknek már majdnem felét forint-, közel 40 százalékát pedig euróalapon nyújtották, a svájcifrank-alapú hitelek részesedése pedig már alig haladta meg a tíz százalékot. (2008 első öt hónapjában még több mint 80 százalékot képviseltek a frank-, és alig több mint tíz százalékot a forintalapú kölcsönök.)

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





