Kétmilliárdos ingatlanberuházás indul újra Győrben
Kétmilliárd forintos ingatlanberuházás indul újra Győrben – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Fekete Dávid (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere és Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója.
2006-ban elkezdett, majd két évvel később a beruházó forráshiányára hivatkozva leállított Dália Palota-projekt eredményeként 206, most félkész lakást adhatnak át hónapokon belül Győr Révfalu városrészében. További fél-egymilliárd forintot fordít a fővállalkozó, az OTP Ingatlan Zrt. a környezet rendezésére, fejlesztésére, a város pedig külön forrásokat szerepeltet kidolgozás alatt álló 2013-as költségvetésében a környék útjainak fejlesztésére.
Fekete Dávid elmondta: városképi szempontból és a környéken élők komfortérzetének növelése miatt is fontosnak tartják, hogy befejeződjön a projekt, de a folytatás mutatja azt is, hogy felfutóban van a város ingatlanpiaca.
Ádány Tamás arról beszélt: a 60-70 százalékos készültségben lévő komplexum lakásait március közepén kezdik értékesíteni, a műszaki átadás októberre várható. A többségében 55-75 négyzetméteres lakások négyzetméterárai “erősen szórni fognak”, de átlagosan 300-350 ezer forint között lesznek. Hozzátette: az amúgy a válság miatt nehézségekkel küzdő ingatlanpiacon előnyt jelentett, hogy egyre többen keresik Győrben a boldogulásukat, nekik pedig lakásra van szükségük.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





