Kalandpark nyílt Zalakarosnál
A négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó zalakarosi Hotel Apphrodité, illetve a háromcsillagos Hotel Venus tulajdonosai a szomszédos Garaboncon működő farmjuk mellett 150 millió forintos beruházással felépült kalandparkjuk avatására invitálták a sajtó és az utazási irodák munkatársait június 22-én.
A 7 Vezér Történelmi Kalandpark megnyitója alkalmából Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy Zalakaros térségében sikerre van ítélve minden vállalkozás, mert folyamatosan emelkedik a turisták száma. A minőségi választék bővítéséhez és a magyarság kultúrájának megismeréséhez a beruházás az Új Széchenyi Tervből nyert el támogatást.
Benkő Krisztina, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának megbízott igazgatója elmondta, hogy a Nyugat-Balaton térségében mostanában egyre több fejlesztés valósul meg. A történelmi kalandpark is a hozzájárul a térség négy évszakos programjainak gazdagításához, s nemcsak aktív időtöltést, hanem a történelem megismerését is szolgálja.
A létesítményt Virág Ernő, a fejlesztést megvalósító Karos-Vet Kft. ügyvezető igazgatója úgy mutatta be, hogy két zalakarosi szállodájuk éttermeibe az alapanyagot eddig is itt, ezen a farmon termelték meg, s a hely most már az ide érkező családoknak kikapcsolódási lehetőséget is nyújt.
A Nyugat-dunántúli Operatív Programból 48,7 millió forintos támogatást nyert beruházás keretében kialakították a hét jurtából álló tábort, ahol a honfoglalók korával ismertetik meg a látogatókat, a Somogyi Győző festőművész által készített királyportrék pedig a későbbi magyar történelem arcképcsarnokaként jelennek meg. Felépítettek egy téglavárat, amelynek udvarán díjlovagló méretű pályát hoztak létre, s íjászpályát, két játszóteret, valamint egy gokartpályát is kialakítottak. A termelő farm területén állatsimogató, sajtüzem és látványkonyha is működik – sorolta az ügyvezető.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





