Júniusban az export és az import is visszaesett
Júniusban az export 3,0, az import 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az exporttöbblet 583 millió euróra csökkent a tavaly júniusi 769 millióról – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A külkereskedelmi mérleg többlete 3,681 milliárd eurót tett ki az első fél évben, 61 millió euróval többet, mint egy évvel azelőtt.
Az export és az import egyformán 0,9 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit.
Júniusban az export 3,0, az import 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az exporttöbblet 583 millió euróra csökkent a tavaly júniusi 769 millióról. Az első becslés szerint az export 6,739, az import 6,157 milliárd euró volt. Az Európai Unió országai a kivitelből 75, a behozatalból 72 százalékkal részesedtek.
Az export ebben az évben csak januárban és áprilisban haladta meg az egy évvel korábbit, 4,1, illetve 11,7 százalékkal, az import viszont harmadszor csökkent, márciusban és májusban 5,8, illetve 0,7 százalékkal esett.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





