Jövőre startol az Árkád Szegeden
A tervek szerint 2009 márciusában startolhat a szegedi Árkád építése. A 70-100 millió eurós beruházással épülő bevásárlóközpont kivitelezése 2010 őszére fejeződhet be, és mintegy 35 ezer négyzetméteres bérbe adható területet kínál majd három épületszinten.
Az új Árkád a Szegedi Kenderfonó épületegyüttes
területén valósul meg, és az építéssel párhuzamosan több, részben műemléki
védelem alatt álló épületet felújít a majd beruházó – adja hírül az MTI.
Az szegedi Árkád az
ötödik magyarországi ECE bevásárlóközpont, a cég a budapesti Örs vezér téren,
Győrben és Pécsen rendelkezik működő bevásárlóközponttal, illetve Debrecenben
egy kivitelezés alatt álló projekttel (Fórum bevásárlóközpont).
Az
építtető Einkaufs-Center Szeged GmbH ügyvezetője, Christoph Augustin, elmondta,
hogy a cég már több mint két éve készíti elő a bevásárlóközpont építését, és
számos szóba jöhető ingatlant megszerzett a fejlesztés érdekében, többek között
a Szegedi Kenderfonó épületegyüttest, illetve az azzal határos területet. Az
utóbbi ingatlan a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonát képezte, és jelenlegi
funkciója múzeumi raktár. A 2300 négyzetméteres hasznos alapterületű épületért
nettó 635 millió forintot fizetett a fejlesztő, és további 106 millió forintot
biztosít az önkormányzatnak a műkincsek átmeneti tárolására és szállítására.
A már engedélyeztetése benyújtott tervek alapján felújítják a Szegedi
Kenderfonó több régi, részben műemléki védelem alatt álló épületét, melyek majd
szervesen illeszkednek a bevásárlóközpont tömbjébe – tudatta Christoph Augustin.
A bontási és építési munkálatok előreláthatólag 2009 márciusában kezdődhetnek
el, a háromszintes bevásárlóközpont pedig 2010 őszén nyithatja meg kapuit –
közölte az ügyvezető.
A tervek szerint a bevásárlóközpontban mintegy 120
üzlet működik majd, melyek túlnyomó többsége ruházati bolt, de mindemellett
helyet kap majd benne egy szupermarket, egy szórakoztató elektronikai és egy
sport szakáruház is.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





