Jó ügyért harcolnak? -öt ügyvédből három feketén dolgozik
Az öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
Az adóellenőrök öt fővárosi ügyvéddel személyes konzultációra telefonon időpontot egyeztettek, ekkor az egyik ügyvéd még figyelmeztette is az inkognitóban lévő ellenőrt, hogy “a pénzt nehogy otthon hagyja”.
A fővárosi revizorok által előadott, jogi segítséget igénylő kérdés megválaszolása, illetve a felvetett probléma megoldására tett lépések megbeszélése után az ellenőrzött ügyvédek közül hárman bizonylat nélkül vették át a konzultációs díjat, illetve az ügyintézéshez szükséges előleget. Ezek összege tízezer és egymillió forint között mozgott – tették hozzá.
Bár az ellenőrzöttek meglepődtek, amikor a revizorok felfedték kilétüket, de jellemzően elismerték mulasztásukat, és együttműködtek az adóhatósággal. Akadt azonban olyan ügyvéd is, aki eljárásjogi hibát próbált keresni az ellenőrök munkájában, sikertelenül. A mulasztáson ért fővárosi ügyvédek a kiszabott bírságon felül bevallásaik utólagos ellenőrzésére is számíthatnak – olvasható a közleményben.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





