Jó befektetés: Vegyen kórházat!
Több intézetét megszüntetné, az ingatlanokat pedig eladná az egészségügyi minisztérium. Az Alkotás utcai Sportkórház, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, a hűvösvölgyi Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központ a jelenlegi helyén megszűnne, a felszabaduló ingatlanokat pedig értékesítenék.
A minisztérium a mátrai, a soproni szanatóriumait és a Balatonfüredi Szívkórházat átadná az önkormányzatoknak, a Parádi Kórház 150 ágyát viszont felszámolják. A Népszabadságnak nyilatkozó önkormányzati vezetők azt mondták, hogy szívesen lesznek a szanatóriumok gazdái, de az ajándékot csak a közfinanszírozás megtartása mellett tudják elfogadni. A legértékesebb ingatlanokon fekvő országos intézetek többségének új helyre kellene mennie, és egyébként is részlegesen vagy teljesen megszűnne feladatuk, közfinanszírozásuk.
Az intézményvezetők nem értenek egyet a tervekkel. A svábhegyi gyermekszanatórium főigazgatója, Kósa Lajos elmondta: hajlandók radikálisan csökkenteni az ágyszámot és három telephelyükből kettőt feladni, de megszűnni nem akarnak. Strausz János főigazgató szerint a Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet esetében sem jöhet szóba a költözés, pedig a szaktárca csökkentené a tüdőgyógyintézet kapacitását és/vagy átköltöztetné a budai MÁV Kórházba. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet vezetője, Nagy Zoltán hiszi, hogy helyén marad az intézmény, a Sportkórház igazgatója, Berkes Péter pedig bízik az intézet lobbierejében.
A szakminisztérium sajtóosztálya a Népszavával ugyanakkor közölte: nincs arról döntés, hogy egyetlen kórház is bezárna a tárca felügyelete alá tartozó 15 országos intézet közül. Az összevonásokról és az átalakításokról szóló tervezetet egyelőre ismertették az intézményvezetőkkel, a végleges döntést velük együtt hozza meg a tárca.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





