Járai: Túl hamar mentett meg minket az EU és az IMF
Nagy átalakításokat csak válság idején lehet csinálni, és ebből a szempontból Magyarországot nagyon hamar húzta ki az Unió és az IMF a bajból – fogalmazott Járai Zsigmond a Corvinus Egyetemen.
Amennyiben az Európai Unió tartja mostani növekedési ütemét, Magyarország hosszabb távon évi 2-3 százalékos GDP-növekedést érhet el – mondta Járai Zsigmond a Heller Farkas Szakkollégium felkérésére tartott hétfő esti előadásán a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A volt jegybankelnök kifejtette: ha a válság második fordulója hamar kialakul, akkor Magyarország nagyon gyenge helyzetben találhatja magát. Ennek 30 százalék az esélye – idézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításait Járai Zsigmond.
A kormány költségvetési politikájáról szólva elmondta: a Fidesz hosszú távú célkitűzése, hogy a GDP 40 százalékára vigye le a költségvetés kiadási oldalát, és a mostani tervek szerint ez a szám a választási ciklus végéig 50 százalékról 46 százalékra csökkenhet.
Járai Zsigmond szerint kérdés ugyanakkor, hogy – a kormány terveinek megfelelően – tíz éven keresztül lehet-e évente egy százalékkal csökkenteni a költségvetés kiadásait. Lehet, hogy érdemes “egy pofont adni”, mintsem minden évben a forráselvonásokról dönteni – fogalmazott a jegybank korábbi elnöke. Hozzátette: “az is igaz, hogy nagy átalakításokat csak válság idején lehet csinálni, és ebből a szempontból Magyarországot nagyon hamar húzta ki az Unió és az IMF a bajból”.
Az európai közös valutáról szólva elmondta: akkor van értelme a pénzügyi uniónak, ha megfelelő gazdasági integráció van mögötte. Mivel Magyarország gazdasági összefonódásait tekintve az egyik legjobban az unióba tartozó állam, ezért számos előnye lenne az euró magyarországi bevezetésének – tette hozzá.
Rámutatott ugyanakkor: csak annak van értelme belépnie az eurózónába, akinek erős és stabil a gazdasága, mivel az euró “erős pénz”. Ezért először a gazdaságot kell megerősíteni, és csak utána lehet belépni az euróövezetbe – fogalmazott Járai Zsigmond.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





