IX. kerületben új vidámpark épül?
A Wing Zrt. az ország egyik vezető ingatlanvállalkozása, azon dolgozik, hogy a IX. kerületben közvetlen a Duna-parton egy korszerű, színvonalas vidámparkot hozzon létre, a Dunát mint lehetőséget is kihasználva. A Duna Passage nevű projektjének a területén, a Lágymányosi-hídtól délre 14,5 hektár áll rendelkezésre, két oldalról is víz által körbevett területen.
A társaság közlése szerint a Duna Passage nevű projekt több milliárd forintos beruházásban valósulna meg, erre a célra a Lágymányosi hídtól délre 14,5 hektár áll rendelkezésre egy kétoldalról víz által körbevett területen.
A Wing Zrt. olyan szabadidős és rekreációs témapark létrehozását tervezi, amely a budapestiek, a vidékiek és a külföldiek számára is vonzó turisztikai helyszín lenne.
A közlemény szerint a szórakoztató attrakciók mellett vendéglátó egységek, szálloda- és konferencialétesítmények, nemzetközi hajókikötő létrehozására nyílna lehetőség. Egy egész évben nyitva tartó, korszerű, gazdaságosan működtethető parkról lenne szó, ami gazdagítja Budapest szabadidős és turisztikai kínálatát – hangsúlyozza a cég.
A Wing Zrt. közölte: már felvette a kapcsolatot a főváros vezetésével, jelenleg a finanszírozási lehetőségek, és a támogatás megszervezésén dolgoznak, az átfutási idő a nyitásig várhatóan 2-3 év.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet egy előterjesztésről, amely szerint a városligeti Vidámpark november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. Mint az előterjesztésben olvasható, évtizedek óta megoldatlan probléma a Városligetben található két szabadidős intézmény, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark további fejlesztésének ügye.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





