Ingatlanpiaci nyitás a francia cégek felé
A Colliers International – független kereskedelmi ingatlanirodákat tömörítő vezető nemzetközi szervezet – magyarországi irodája összességében továbbra is érdekes célpiacnak tartja hazánkat. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy folyamatosan bővül a cég szakemberállománya.
Michael Smithing ügyvezető igazgató megerősítette, hogy az elmúlt két évben az ingatlanügynökségnél dolgozó munkatársak létszáma több mint 50%-kal gyarapodott, és 2010-re újabb 50%-os létszámbővítést terveznek, valamint új piaci szegmensek felé is nyitnak.
A multikulturális csapat – a hagyományosan angolszász, németh illetve osztrák partnerek felé való kötődés mellett – újabban fontosnak tartja a francia befektetők felé való nyitást is – tájékoztatott Rémi Couture, a Colliers befektetési tanácsadója a Francia Kereskedelmi és Iparkamarához való csatlakozásuk alkalmából. Ami a francia partnerséget illeti, a cég eddig elsősorban az AXA, az ORCO illetve az ACCOR partnere, de kiaknázható lehetőségeket látnak abban, hogy ingatlanbefektetési tanácsadást és szolgáltatást nyújtsanak további francia cégek, eladók és fejlesztők számára az iroda-, kiskereskedelem- és iparibérlet-szektorban.
A befektetési üzletágat tekintve a Colliers Közép- és Kelet-Európában eddig is olyan vezető nemzetközi cégek számára készített értékbecsléseket, megvalósíthatósági tanulmányokat, befektetési és kockázati elemzéseket, mint például a PWC, Ernst&Young, GE Capital, AIG, EBRD, HVB, Deutsche Bank, Raiffeisen, Volksbank, ING Nederlanden és a Strabag – összegezte a vezető befektetési tanácsadó.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





