Induló vállalkozásoknak ikubátorház épült a Paksi Ipari Parkban
Az önkormányzat az induló vállalkozásokat segítő, 420 millió forintos beruházáshoz 40 százalék önerőt biztosított.
Kétszázmilliós uniós támogatással épült inkubátor- és akcelerátorház a Paksi Ipari Parkban. A korszerű létesítmény induló vállalkozásokat kíván helyzetbe hozni hangzott el a szerdai avatóünnepségen. Hajdú János polgármester az átadáson azt mondta, a paksi önkormányzat átgondolt vállalkozásfejlesztési stratégia mentén segíti a helybeli vállalkozásokat. Hozzátette a paksi és környékbeli vállalkozások helyzete jobb az átlagosnál, mert a városban az önkormányzat finanszírozásában beruházások sora zajlik, ahol megrendeléshez, munkára juthatnak a cégek.
A városvezető kiemelte, hogy az új létesítmény induló vállalkozásokat segíthet működésük első éveiben. Az inkubátorház átadását jól időzítették, hiszen kapcsolódni tud az erőműbővítési projekthez tette hozzá. Az önkormányzat a 420 millió forintos beruházáshoz 40 százalék önerőt biztosított. A Dél-Dunántúli Operatív Programban 200 millió forint, a paksi atomerőmű által alapított Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól 40 millió forint támogatást nyert el a Paksi Ipari Park Kft.
A 2500 négyzetméter alapterületű inkubátor- és akcelerátorház korszerű műszaki tartalommal és elemekkel, egy év alatt épült meg. A létesítmény rugalmas kialakítású, az igényekhez igazodó méretű csarnokokat, irodákat és üzleti szolgáltatásokat biztosít bérlői számára.
Modern, környezetbarát, minden igényt rugalmasan kielégítő és fenntartható infrastruktúra kialakítása volt a cél – emelte ki Sztruhár Sándor. A Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ipari parkot 15 éve hozták létre, az akkor megfogalmazott célok változatlanok: helyet és partnerséget ajánlanak a betelepülőknek.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





