Így lehet ezreket lefaragni a rezsiből
Évi 60 ezer forint megtakarítást ígér egy négytagú család számára az ősszel folytatódó ÖkoKör program, amelynek keretében csoportos foglalkozásokon vitatják meg a háztartásokban a hulladékképződés és az energiafelhasználás csökkentésének lehetőségeit a résztvevők, és utóbb azokat alkalmazzák is a gyakorlatban – közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE).
A háztartási kiadások csökkentése mellett környezetvédelmi szempontból is jelentős, ha a családoknál kevesebb hulladék keletkezik és mérséklik energiafelhasználást.
Az egyesület 2010-től mostanáig 280 háztartás bevonásával dolgozta ki a nemzetközi szinten legjobb gyakorlatként számon tartott Eco Teams program hazai változatát. A háztartások a program végére átlagosan 20 százalékkal kevesebb élelmiszerhulladékot és 21 százalékkal kevesebb vegyes háztartási hulladékot “termeltek”, 13 százalékkal csökkentették áram-, 23 százalékkal földgáz- és 9 százalékkal ivóvíz-felhasználásukat, valamint 15 százalékkal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban.
Az 5-12 tagú ökokörök 2-3 hónapig járnak össze, összesen kilenc alkalommal találkoznak. A folyamat során a résztvevők kézikönyv, valamint társaik segítségével, tapasztalataikat megosztva hat kiemelt témát dolgoznak fel. A fenntartható pénzhasználat, az élelmiszerek, a vegyi anyagok, az energia, a víz és a hulladék témakörökhöz kapcsolódva egyszerű, különösebb anyagi áldozatot nem igénylő, életmódjukba beépíthető vállalásokat tesznek – közölte a TVE.
Az ingyenes programba csoportvezetők és csoporttagok jelentkezését is várják. Csoportvezetőnek bárki jelentkezhet, nem kell hozzá előképzettség. Számukra a TVE ingyenes trénerképzést tart, majd részt vehetnek a csoportok szervezésében.
Csoportok alakulhatnak barátokból, szomszédokból, kollégákból. Az egyesület egyéni jelentkezőket is vár, őket megpróbálják összehozni olyanokkal, akik szintén szívesen alakítanának ökokört.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





