Idén nem kell a lakás a fiataloknak?
Az idén megüresedett garzonok zömébe nem talál lakókat a megyeszékhelyi önkormányzat a fiatal családok otthonában: öt pályázati forduló során a 14 lakásból ötöt sikerült csak újra kiadni.
A zalaegerszegi Átalszegett utcában 2000- ben avatták fel a köztudatba Fecskeházként bevonult, 64 lakásos tömböt: a beruházás 300 millió forint körüli értéket teremtett, s ebből az önkormányzat 130 milliót fizetett. Az épületben zömében 31–36 négyzetméteres lakások vannak, melyeket fiatal házasoknak szántak, az igazi fészekrakás előtti erőgyűjtésre. Az érdeklődés mindig nagy volt a lehetőség iránt (tavaly 19 üres lakásra 29-en adtak be pályázatot, két éve a 25 lehetőség 36 pár fantáziáját mozgatta meg), ezért különösen meglepő az idei visszaesés. – A bekerülés feltételei egyrészt nagyon is könnyen teljesíthetők – kezdte Sümegi László önkormányzati képviselő, a szociális bizottság elnöke. – A házaspár egyik tagjának kell egerszegi lakhellyel, munkahellyel, illetve vállalkozással rendelkeznie, az is jó, ha valaki egerszegiként helyben végez felsőfokú tanulmányokat, a beköltözés felső korhatára 40 év, illetve a feleknek nem lehet beköltözhető lakás a birtokában. Emellett 427 ezer forintos megtakarított pénzre van szükség, valamint tudni kell vállalni a 21 400 forintos havi előtakarékosságot. Mindezek a feltételek azt hiszem az 5–7 ezer forintos lakbérért „cserébe” nem túlzottak, s ráadásul minden, a házban töltött perc a fiataloknak dolgozik, hiszen a kiköltözéskor a félretett pénz teljes egészében az övék lesz. Sümegi László szerint a mai világban a kritériumok közül talán a házastársi viszony lehet a legkeményebb dió, ám nem tud róla, hogy ezen lazítani akarna a városvezetés. A képviselő gyanítja, hogy a jelenlegi válságos gazdasági helyzet is jelenthet akadályt: az emberek óvatosak, nehezebben mozdulnak ilyen viszonyok között. A Fecske-házban egyébként minden házaspár legfeljebb öt évet tölthet, illetve ez egy alkalommal, hat hónappal meghosszabbítható.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





