Hűtőszekrény-bontó ützem létesül Devecserben
Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben – közölte Toldi Tamás polgármester az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a Deve Select Kft. a devecseri ipari parkban 3,5 hektáros területet vásárolt, erről az elővásárlási szerződést a magyar tulajdonú cég már megkötötte az önkormányzattal. A polgármester szerint azért egyedülálló a beruházás, mert Magyarországon jelenleg nincs sem EU-kompatibilis, sem megfelelő kapacitású hűtőszekrények szakszerű bontására alkalmas bontó-feldolgozó gépsor.
Elmondta, hogy a háztartási hűtőkészülékeket újrahasznosító berendezések legfőbb követelménye, hogy a freont és a pentánt leválasszák a szerkezetből, és a gépek vas, alumínium, réz, és műanyag alkatrészei elkülönítve újrahasznosíthatóvá váljanak. A technológia alkalmas lesz e hulladékok bontására is, és a feldolgozás során a hűtőkből származó gázok elegye nem a környezetbe, hanem egy zárt rendszerbe kerül.
A tervezett üzem kapacitása évente 100 ezer darab, ami lefedné az ország éves selejtezésre kerülő hűtőszekrényeit – mondta Toldi Tamás.
Hozzátette: az önkormányzat reményei szerint az engedélyezési eljárásokat követően 2013-ban elkezdődhet a beruházás kivitelezése. A Deve Select kezdetben 50 embernek ad majd munkát, a cég a projekthez több mint 200 millió forintot nyert uniós pályázaton.
A polgármester szólt arról is, hogy a cég azért választotta Devecsert, mert a város köztudottan a “lomizással” – azaz a használt cikkek kereskedelmével – foglakozók központja. A helyi roma családokat szeretnék bevonni szervezett formában a hűtőgépek szakszerű begyűjtésébe, ezzel az előzetes egyeztetések szerint minimum 200 családot foglalkoztatnának – közölte a városvezető.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg

Lakásdömping Budapesten: soha nem épült még ennyi új lakás, miközben elszabadultak az árak

Használt lakás, használt ház: egy piac, két történet

A gyors lakáseladás valódi titkai – Ezeket csinálják másképp azok, akik heteken belül vevőt találnak
Dizájn

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják

Fellélegezhetnek az ingatlanvásárlás előtt állók? Így alakulnak az árak idén
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





