Hatalmas megtakarítás a telephelystruktúrában, ütemezettség a gyártásban
Az Industria ipari szakkiállítás második napján két előadást is tartottak az Adversum logisztikai tanácsadó cég képviselői. Az elsőt Hogyan csökkents költséget telephely nyitással? címmel, míg a második a Folyamatirányítás korszerű eszköze = kanban címet viselte.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által szervezett esemény gyakorlatilag egy kis konferencia volt a négy napos ipari kiállításon. Az Adversumtól Vida Péter cégvezető beszélt a telephelystruktúrában elérhető megtakarításokról két konkrét projektet is bemutatva. Dr. Bóna Krisztián, az Adversum szakmai vezetője a gyártáskiszolgálás igen hatékony módszeréről, a kanbanról tartott gyakorlati példákkal tarkított előadást.
Vida Péter előadásában először egy italnagykereskedő cég példáján keresztül mutatta be, hogy a kereskedelmi hódítások folyamán kialakuló telephelystruktúrában nagy megtakarítási potenciál van. Megmutatta, hogy az adott projektben csak a vevők megfelelő depóhoz rendeléséből 31 százalékos szállítási költségcsökkenést lehetett elérni, amely éves szinten 15 millió Forintos megtakarítást jelent. Az előadás második részében egy vízműnél végzett projekten keresztül arra derített fényt, hogy a manapság elérhető módszertanok már az igen speciális, többféle korláttal rendelkező problémákra is hatékony megoldást tudnak adni.
Dr. Bóna Krisztián prezentációja elején tisztázta a kanban fogalmát és helyét a termelő vállalat gyártáskiszolgálási rendszerében, majd ő is bemutatott két esettanulmányt. Az első esettanulmány egy mobiltelefongyártó cégnél bevezetett e-kanban rendszer során felmerülő problémákat vette sorra olyan kérdéseket is tárgyalva többek között, hogy hogyan kellett átalakítani a gyártási layoutot és hogyan kezelték a vállalatirányítási szoftver korlátait. A második esettanulmány egy elektronikai autóipari beszállítónál a raktár és a termelés között kialakított speciális átadó rendszer megtervezését és bevezetését mutatta be egészen a probléma felismerésétől, a méréseken át a rendszer implementálásáig.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





