Három klasszicista házat vett az Autóker
Három klasszicista épületet adott el a napokban a Király utcában a VII. kerület az Autóker egyik cégének. Király utca 25-ös, a 27-es és a 29-es számú házakat egy csomagban vásárolta meg az ingatlanfejlesztő.
Az átépítés részletei attól
függnek, hogy az épp most készülő kerületi műemléki kezelési terv mit enged majd
meg a beruházónak – írja a Népszabadság.
A három ház
értékesítése egyébként több éve folyik. A VII. kerület 2005-ben egyszer már
eladta őket – akkor még pályázat nélkül – azzal a feltétellel, hogy az új
tulajdonos két éven belül megegyezik a lakókkal a kiköltözésről, megfelelő
csereingatlant vagy kártérítést ajánlva. Ez két év alatt nem történt meg, így
tavaly decemberben a korábbi adásvételi szerződést kénytelen volt felbontani az
önkormányzat a Király 27. Kft.-vel. Az önkormányzat ezután új pályázatot írt ki,
melynek nyertese az Autóker egyik projektcége, a Király Development Kft. lett.
Hunvald György polgármester elmondta, hogy a fejlesztő 1,7 milliárd
forintot áldoz a három ingatlan megszerzésére: ebből 600 milliót a kerület kap,
a többit pedig a kiköltöztetendő bérlők kártalanítására fordítják.
Az
épületek mindegyik elmúlt már százhatvan éves, arculatukban őrzik az utca
kiépülésének korát, a XIX. század első felét. A legrégibb kétszáz éves és a
közelmúltban lakásfoglalóiról híresült el. Szomszédja “Zur Stadt Pest” néven
fogadó volt. A harmadikat, a legfiatalabbat pedig Hild József tervezte a
szabadságharc előtt. A beruházónak így a fejlesztés során mindenképp meg kell
őriznie utca felőli épületrészeket, ezek ugyanis a legkorábbi traktusai a
házaknak. Az átépítés részletei pedig attól függnek, hogy az épp most készülő
kerületi műemléki kezelési terv mit enged majd meg a beruházónak. Egyelőre a
hatalmas udvarok sorsa is kérdéses.
Népszabadság értesülése szerint
néhány másik Király utcai épületről is döntés született a kerületben: a 11.,
15., 21., 49., 55. szám alattiakat nem befektetőnek adja el az önkormányzat,
hanem a lakók vehetik meg a lakásokat.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában

Brutális lakásboom indulhat: újabb 7 óriásprojekt kapott zöld utat az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





