Hamarosan kész Nouvel első londoni háza
Októberben nyitja meg kapuit Jean Nouvel első állandó londoni épülete (a francia sztárépítész idén nyáron már tervezett egy ideiglenes pavilont a Serpentine Gallery felkérésére).

A One New Change kereskedelmi területeinek nagy részét már kiadták: a majdani bérlők között ott sorakozik a Banana Republic, a H&M, a Hugo Boss és a Swarovski, de a sztárszakácsok, Jamie Oliver és Gordon Ramsay is képviseltetik magukat majd egy-egy étteremmel. A működtetők a környező üzleteket a nyitva tartás meghosszabbítására próbálják majd rábírni. A City, ahol a bejáró dolgozók száma a negyvenszerese az állandó lakosoknak, hétvégenként unalmas és érdektelen alvóvárossá változik; a One New Change működtetői ezen változtatnának, mégpedig Peter Rees, a városrész fejlődését 25 éve kemény kézzel irányító főépítész támogatásával.
A szándék a nemzetközi piac tetszésével is találkozott: a One New Change a 2010-es cannes-i MIPIM ingatlanfejlesztői vásáron két díjat is elnyert a tervezett beruházások kategóriájában.
A Szent Pál katedrális tőszomszédságában fekvő, meglehetősen masszív tömb terveit bevallottan egy amerikai lopakodó ihlette. A nyolcemeletes, a Land Securities által fejlesztett beruházás az elmúlt évek egyik legnagyobbja volt a brit fővárosban – ráadásul a gazdasági válság sem késleltette, mint annyi más épületet, például Nyugat-Európa legmagasabb, Renzo Piano tervezte felhőkarcolóját. Az 52 ezer négyzetméteres épület nagyobbik része 3000 irodai dolgozó munkahelyéül szolgál majd, közel húszezer négyzetméteren pedig üzletek lesznek. A homlokzatot 6500 panelből álló üvegfelület borítja, amelyekből 4300-at kézzel készítettek. A speciális homlokzat egyébként a fenntartható működtetést szolgálja, akár az épület egészében működő geotermikus fűtés.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





