Hagyó a lánya nevére íratta budai ingatlanjait
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós a minap lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját, melyek korábban a volt szocialista főpolgármester-helyettes tulajdonában álltak – tudta meg a hvg.hu. Hagyó Miklós szerint ebben semmi különös nincs.
Lányának ajándékozta két budapesti ingatlanját Hagyó Miklós, a földhivatali dokumentumok szerint március 5-én, azaz múlt hét pénteken – tudta meg a hvg.hu. A szóban forgó ingatlanok Hagyó vagyonnyilatkozatában is szerepelnek, mindkettő a XII. kerületben, a Rege úton található.
A tulajdoni lap tanúsága szerint a budai ingatlanok immár Hagyó lányának nevén vannak, a politikus ugyanakkor haszonélvezeti jogot élvez. Mindkét ingatlan szerepelt a politikus vagyonnyilatkozatában. Telefonon kerestük Hagyó Miklóst is az ügyben, de nem értük utol. A Népszavának a politikus azt nyilatkozta: semmi különlegeset nem lát abban, hogy lányának ajándékozta a két ingatlant, amely közül ráadásul csak az egyik “valódi” ingatlan, a másik a külön tulajdoni lapon feltüntetett, a társasházi lakáshoz tartozó kerti kocsibeálló.
Mint ismeretes, a BKV korrupciós ügyeiben voltak, akik állítólag Hagyó Miklósra tettek terhelő vallomást. A politikust azonban még nem hallgatták ki, de nem is tudnák: képviselőként ugyanis mentelmi jogot élvez. Bár párttagságát felfüggesztette, nem mondott le mentelmi jogáról és erre az MSZP nem is kérte.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





