Győrben nőtt az ingatlaneladásból származó bevétel
Nőtt Győr ingatlaneladásból származó bevétele az előző évekhez képest, ami a megyeszékhely pénzügyekért felelős alpolgármestere szerint a város ingatlanpiacának élénkülését mutatja.
Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP) szerdai sajtótájékoztatóján közölte: tavalyelőtt 330, tavaly egész évben 195 millió forint bevétele volt az önkormányzatnak ingatlanok értékesítéséből, 2012 első hat hónapjában azonban már 335 millió forint bevételük származott e forrásból.
A pénz mintegy tizede származott kisebb ügyletekből, amelyekhez hat nagyobb eladás társult, ezek legnagyobbja egy egykori autóbuszközpont eladása volt, nettó 136 millió forintért. Több esetben olyan ingatlan talált gazdára, amelyre korábban több licitkörben sem akadt vevő – jegyezte meg.
A városvezető szólt arról is: az év első felében 8,49 milliárd forintnyi adóbevételt könyvelt el Győr városa, ami egy és negyed százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Másfél százalékkal, azaz mintegy százmillió forinttal, 6,94 milliárdra emelkedett az iparűzési adóból származó bevétel, adataik szerint a nagyobb cégeknél, illetve a kis- és a középvállalatoknál is nagyjából ugyanilyen arányú volt a bővülés.
Pár tizedszázalékos csökkenést mutat az építményadóból származó, 958 milliós bevétel, míg a gépjárműadó 555 milliója enyhe emelkedés. Apró tétel a maga 39,3 milliójával az idegenforgalmi adó, de ez is tízmillióval, azaz egyharmadával több, mint egy esztendeje – mondta Simon Róbert Balázs.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





